Nagyi lettem Angliában

Ez a kis visszaemlékezés lassan 15 éve írodott - ...magam sem hiszem el, hogy rohan az id ő . .. - de ma ugyanúgy aktuális...  „Zöld erdőben jártam, Kék ibolyát láttam, El akart hervadni, Szabad-e locsolni?”                                    „Zúg a traktor, szánt az eke,                                                  Elvtársnő locsolhatok-e?” „Zöld erdőben voltam, Add a pénzt, azt jól van!...” Más kor, más vers, más illat... A kék ibolyához a hagyományos locsolóvíz illett, az „elvtársnő” időben a „Krasznaja Moszkva” volt a sikk, a mai vershez valamelyik sztár parfümje dukál... Én a 63 évemmel maradnék mégis a kékibolyás, levendulaillatú locsolóvíznél. Maradnék annál a kornál, amikor a húsvétot még a szívünkben vártuk, amikor a locsolókat a vöröshagymahéjjal festett to...

  Egy újabb igaz mese avagy Egy mezőföldi kis falu lakodalmi szokásai - Perkáta Juliskának, azaz Mészáros Júlia és Bogó Mátyás 1960 Több visszaemlékezésemet is papírra vetettem már, könyv is született belőlük, de valahogy az egyik legfontosabb családi esemény, a lakodalom eddig kimaradt ezek közül. Ezért gondoltam, hogy ez a pályázat jó alkalmat ad ennek bepótlására. Írhatnék úgy általában is a lakodalmakról, de én úgy gondolom, hogy saját családom története lesz a leghitelesebb. A perkátai lakodalmak mindig nagy ünnepnek számítottak, és bizonyos helyi szokások szerint zajlottak.        Én 1948-ban születtem Perkátán, és azóta is itt élem az életemet, 76 éve. Juliska nővérem 1940-ben született és 1960-ban volt az esküvője. Mivel 1950-1960-as évek lakodalmi szokásairól, emlékeiről szeretnék írni, ezért az ő lakodalmát mesélem most el. Azidőtájt falubéli szinte csak falubélivel házasodott össze. Na de hogyan találtak egymásra a fiatalok? Hát a bálba...

  Azaz igaz mese arról a kenyérről, amiben nem voltak „E” betűk, állagjavítók, színezékek, és tartósítószerek.    Amikor a Csepecz öregapám kiment a „Szalasinába” és búzát vetett, akkor bizony „íletet” vetett. Az ősszel elvetett „ílet” pedig a jövő évi kenyerünk volt!   Gyermekkoromban édesanyám kéthetente sütött kenyeret. Olyan kenyeret, amiben liszt, élesztő és sós víz volt. No meg két ügyes, dolgos kéz. Régen egy perkátai leány első próbatétele házasság előtt így szólott: „-Aztán tunná-e az uradnak kenyeret sütni?” (Zárójelben mondom, azért azok a lányok is férjhez mentek, akik nem tudtak szép, magos foszlósbéli cipót csinálni...) Talán ma is éppen emiatt van a sok szingli hölgy? Az miatt a fránya kenyérsütés miatt...? Bizony gyerekként, ha véletlenül leejtettem a lekváros kenyeremet, bocsánatot kellett kérnem a Jézuskától. Lefújtam a nagyja port róla, és benyakaltam az utolsó falatig. A legvégén lenyalogattam a maradék lekvárt az ujjaimról, igaz lehet, hogy előtt...

Asszonysorsok   A pályamū a Magyar Néprajzi Társaság 2019-es TRADÍCIÓ Néprajzi Gyüjtõpályázatának díjazottja lett.    Én egy 71 éves falusi asszony vagyok, fehér halásznadrágban, piros topban és gyöngyökkel kirakott szandálban. Drága nagymamám ennyi idősen bokáig érő fekete rakott szoknyát, röpikét, derekas fekete kötényt és a homlokába húzott fejkendőt viselt. Tavasztól őszig mezítláb járt, mert az egyetlen pár cipőjét csak misére menet húzta föl. Télen a szobában posztó mamuszt viselt, a házon kívül pedig rámásszárú bőrcsizmában járt. Hatvan évvel később most itt vagyok én. Más cipő kell a kék kosztümhöz, más szandál a rózsaszín szoknyához, na és mit illik színházba felvenni és mi a divat a strandon. De hozhatnám példának édesanyámat is. Az 1980-as években, 70 évesen még ő is mezőföldi bőszoknyás parasztasszony volt, de már feketét vagy sötét ruhát csak a gyász, és egyházi ünnepek idején hordott. Neki már voltak mintás rakottszoknyái, röpikéi, tarka selyemkendői, kékfes...

  A pályamū a  Mozdulj! Közhasznú Egyesület által meghirdetett "A magyar tenger csodái" című vers- és prózaíró pályázatra készült 2021 februárjában. Igaz mese egy 65 évvel ezelőtti Balatonról Kiskoromban a tekerős kútból húzott víznek bizony nagy becsülete volt otthon. Főleg télen, amikor a mamuska beleültetett a nagy fateknőbe fürdés címén - már, ha azt fürdésnek lehetett nevezni - ugyanis percenként figyelmeztetett, hogy ne pacsáljam ki a vizet a földre, mert sár lesz. Zárójelben mondom, akkor még a hátulsó kisszobánk földes volt, amit egyébként paraszti praktikákkal nagyon szépen rendben lehetett tartani. No, de ahogy megjött a jó idő, megszűntek pacsálási gondjaim is, hiszen a kút melletti nagy fakádban jókat lehetett lubickolni. Aztán meg ott csordogált a kertvégi patak, amibe néha derékig gázoltunk egy-két békagyerekért, de ha sikerült a kotlóstól kiscsibét lopni, hát azt is megúsztattuk a Sajó kutya lábasában. Ám az igazi nagy nyári buli az akkori gyerekeknek a Gecseg ...